Hiába az új lakástörvény, nem rohannak vizsgázni a még képesítés nélküli ingatlanosok.
Nincs jelentős fellendülés az ingatlanos tanfolyamokra jelentkezők számában, noha a lakástörvény módosítása immár minden új ingatlanos vállalkozás számára kötelezővé teszi az OKJ-s vizsga meglétét. A képzésekkel foglalkozó vállalkozások szerint a gazdasági válság erre a piacra is rányomta a bélyegét.
Érezhető-e az utóbbi hetekben, hónapokban erősödő érdeklődés az ingatlanos képzések iránt? Számítanak-e most rohamra?
Csak egészen halványan érezhető az érdeklődés erősödése az Ingatlanos képzések iránt. Mivel azonban a szakképesítések régóta kötelezőek, nem hiszem, hogy a lakástörvény változásainak lenne köszönhető az érdeklődés. Nem számítunk tehát rohamra. Mert bár mi akkreditált felnőttképzési intézmény vagyunk,s így képzéseink a Szakképzési hozzájárulás terhére (saját dolgozó képzése) is elszámolhatóak, az Ingatlanos cégek – tiszteleta kivételnek – nem főállású dolgozókat foglalkoztatnak. Ezért még mindig szép számmal vannak azok, akik szakképesítés nélkül dolgoznak – jellemzi a helyzetet Molnár Zoltán ügyvezető, a Business-Focus Kft. képviselője.
Önök szerint a képzési piac ezen szegmense telített, vagy akkora azigény, hogy további képzésekre is szükség lenne?
Azt nem mondanám, hogy a képzési piac (teljesen) telített, de a gazdasági válság hatása az Ingatlanközvetítő, Társasházkezelő képzéseknél is érezhető.
Jellemzően hány fő vesz részt egy ilyen tanfolyamon, mekkora a sikeresség?
Csoportjaink maximum 25-fősek, erre az intézményi akkreditációnk is kötelez. Vizsgaátlagunk pedig 4,7-es.
Van-e más, magasabb szintű ingatlanos képzés, amit a szakmabeliek figyelmébe ajánlanak?
Van magasabb szintű ingatlanos képzésünk, mégpedig az emelt szintű Ingatlanvagyon-értékelő és közvetítő képzés, melynek előfeltétele az Ingatlanközvetítő szakképesítés megléte. Egyébként december elején indítjuk az Ingatlanközvetítő Társasházkezelő tanfolyamainkat, amelyekre még lehet jelentkezni, a már említett Szakképzési hozzájárulás terhére, sőt Üdülési csekkel is, valamint saját erőből, részletfizetési kedvezménnyel. Nemcsak a szakmai és vizsgakövetelményeket oktatjuk, mert olyan előadók is színesítik tanóráinkat, aki gyakorlati tapasztalatokkal ruházzák fel hallgatóinkat, s a trendekről is tájékoztatják őket.
A közelmúltban hatályba lépett rendelet szerint ingatlanközvetítő, illetve értékbecslő csak szakképzett személy lehet. Cégként végzett tevékenység esetén legalább egy olyan alkalmazott kell, aki rendelkezik a szükséges képesítéssel.